Egyhazkozseg Templom Galeria Bibliaora Kalendarium


Minden egyházközség Isten hívő népének az egyházmegye meghatározott területén élő helyi közössége, mely hit-, remény- és szeretetközösségben van az egyházmegyével és az egyetemes egyházzal, ezeknek lelki sejtje. Testvéri közösséget alkot, és részesül az egyház lelki, szellemi és anyagi javaiban. Körükben az egységet, szentséget, katolicitást és az apostoliságot kell megvalósítaniok. "Bennük van és belőlük áll a katolikus Egyház". Így lehet lelki kovász az Egyház és az egész társadalom számára (Mt 13,33), s így lehet a föld sója és a világ világossága (Mt 5,13-16).

Plébániánk a Székesfehérvári Egyházmegyében, az I. Székesfehérvári kerületben
a VI. Lelkipásztori körzethez tartozik.


A Római Katolikus Egyház Feje: Jézus Krisztus
Pápánk: Ferenc pápa
Érsekünk: Erdő Péter bíboros
Püspökünk: Spányi Antal

I. Székesfehérvári kerület
Védőszent: Szt. István király
Esperes: Tóth Tamás
H. esperes: Mayer László

VI. Lelkipásztori körzet
Plébános: Kovács Zoltán, Szent Anna plébánia Martonvásár
Cím: 2462 Martonvásár, Dózsa Gy. u. 16.
Telefon / fax: (22) 460-179
Állandó főcelebráns: dr. Hankovszky Béla
Állandó diakónus:
Képviselőtestületi elnök: Lukácsa László
Katekéta: Varga Attila
Egyházközségi karitászvezető: Sármásy Zoltánné